Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark ozdimuzeum.hu

 
 

Farkas Tibor zenész - helytörténeti kutató

Farkas Tibor, zenész, helytörténeti kutató 1957. január 7-én született Cipóban, úri zenész család harmadik gyermekeként. Édesapja Farkas Géza Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb prímása volt, akitől négy éves kora óta hegedülni tanult. Később elkezdett klarinétozni, végül mégis a dob mellett döntött. Tanulmányait a Gyári Iskolában kezdte, majd a Vasvár Úti Általános Iskolában folytatta. Fiatalon a városgazdálkodásnál kezdett el dolgozni mint betanított villanyszerelő, később mégis hivatásos zenész lett.
Édesapjával és bátyjával szórakoztatta a vendégeket a Rákóczi, a Gyöngyszem, a Gödör, és Bükk Étteremekben, egészen azok megszűnéséig. 1980. augusztus 16-án megnősült, majd 2 leánygyermeke született. Betegségei miatt sajnos korán rokkantsági nyugdíjba kényszerült. 1993-ban az Isten Gyülekezete Egyház tagja lett, és hosszú éveken keresztül a dicsőítő csoport dobosa is.
Megelégelve a cigányságról alkotott negatív véleményeket, 2001-ben gyűjtésbe kezdett zenész ismerősei, rokonai körében. Régi ózdi cigányzenészek fényképeit, életrajzait, szokásait kutatta azzal a céllal, hogy bemutathassa az ózdi cigányzenészek életét, munkásságát, azt, hogy milyen megbecsülés övezte őket és családjukat. Az első kiállítása a Tagore Tanodában volt 2003-ban. Képanyaga bejárta még az Ózdi Városi Könyvtárat, a Putnoki Múzeumot, a Roma Parlamentet, és a Gödör Klubot. Ki volt állítva a Hősök terén, és eljutott a Pesti Cigánykarneválra is.
A kiállítás anyagából egy könyv kézirata is elkészült, amely több honismereti pályázaton is részt vett. 2015-ben ezt az anyagot az Ózdi Muzeális Gyűjtemény segítségével közösen átdolgozták, és első helyezést ért el vele. Ezen kívül rendszeresen szervezte a Velence Napokat, a helyi fiatalok támogatása, előrelendítése céljából . Több iskolában is tartott előadást a gyerekek számára a cigányságról. Hosszas kórházi betegség után 2017. január 31-én hunyt el.